A fájdalmunkkal találkozni a legnehezebb. Mérhetetlen energiát vagyunk képesek fordítani arra, hogy elkerüljük, átéljük azt az ismerős érzést, amit már átéltünk.

Képesek vagyunk akár az egész életünket elkerülő, önvédő mechanizmusokkal élni, mint biztos bástyák, kőfalak, páncélok, amik védenek.

Pedig így sem jó, hisz a félelem szenvedtet. Mégis a hosszantartó szenvedést választjuk a valósággal való szembesülés helyett? Mert ha szembesültünk, azzal amit valójában tudunk odabent, akkor jön a fájdalom?

Igen jön.

És szétszaggatja a mellkasod, azt érzed egy percre, hogy belehalsz …, mert ellenállsz még mindig. De, amikor megengeded, hogy jöjjön, a szabadságod is magával hozza.

Az ellenállás, az örökös védekezés a börtönöd. És oda Te zárod be magad a gondolataiddal, a félelmeiddel. Nincs ember, aki onnan ki tudna hozni Téged, hisz nálad a kulcs, nálad a döntés lehetősége.

A döntés, hogy menekülsz-e még vagy megállsz, megfordulsz és szembenézel.

Már nem bánt senki Téged, csak Te önmagadat.