Egy apa, akit szülei igen poroszosan neveltek, szintén ezek elvek mentén neveli kamasz lányát, aki mára már igen problémássá vált.

Én nem értek egyet a poroszos neveléssel, a büntetés nem önkéntes együttműködésre tanítja a gyermeket, inkább félelem által irányít. Aminek hosszabb távon súlyos következményei várhatóak.

Írásaimon kívül nem szoktam saját nézőpontjaimat megosztani, de rávilágítani arra, ami nyilvánvalóan nem működik, igen.

Amikor meg vagy győződve önmagad igazáról és én azt állítom, hogy a jelen helyzet azt mutatja, ez nem működik, úgy érezheted, mintha az elveid igazságát hazudtolnám meg. Ahogy ebben az esetben is történt, az édesapa úgy gondolta, hogy én szeretetteljes apai minőségében akarom megingatni.

Számomra nem volt kérdés, hogy szereti a lányát. Az viszont igen, ha mindig ugyanúgy, ugyanazt csinálja és azzal ide jutottak, miért vár eztán más, jobb kivitelű eredményt.

Nem történt más, minthogy a saját gyermekkori, általa jól beváltnak ítélt, ruhát húzta nap, mint nap a lányára, akár agresszívan is, aki nyilvánvalóan egy másik ember, sőt még másik nemű is. Ezt a ruhát nem a kislányra szabták.

Szüleink viselkedése megkérdőjelezhetetlenül ég belénk gyermekkorunkban. A családunkon és mikrokörnyezetünkön kívül nincs más mintánk. Nem tudunk másként viselkedni. Vagy ugyanúgy vagy teljesen az ellentetjét tesszük, de az épp úgy mintakövetés. Ezt felnőttként tudjuk tudatosan felül írni, amikor szembesülünk annak elavultságával, vagy eredménytelenségével.

Gyakran úgy érezzük, ha másként cselekszünk, mint szüleink, tiszteletlenné válunk vagy akár meg is tagadjuk őket, vagy amit kaptunk. Ezek nem tudatosan, hanem a mélyben futó programok, mi a felszínen a bennünk keletkező feszültséget, zavartságot vagy a megmagyarázhatatlan dühöt érzékeljük.

Nem tudjuk és nem is fogjuk szüleinket megtagadni, bárhogy is cselekszünk. És ha tudatosan, a gyerekünk egyéniségét és szükségleteit figyelembe véve neveljük is őket, követhetünk el hibákat, és el is fogunk. Mert nem vagyunk, nem is lehetünk és ne is akarjunk tökéletes szülők lenni, mert az megint a saját elveinkről szól és nem a gyerekről, pláne, ha többen vannak.

Az elvek az elme szüleményei, és egy börtön, ahova saját magunkat zárjuk be. De erről majd máskor, kicsit részletesebben.

Szeretettel, Kriszti