A kedvenc virágom és egyben erő növényem (egy sámán utazás ajándéka) a tavi rózsa, illetve lótuszvirág.

Miért kedvenc?

A tó mélyén az iszapban, a mocsaras részén él a tavi rózsa gyökere. Odalent vészeli át a hideg hónapokat.

Majd, amikor a nap sugarai melegíteni kezdik a növényt, útnak indítja a kicsi bimbót. Akár 3 méter mélyről azt a kis gyengének látszó szárat.

Milyen erő és élni akarás van abban a vékony kis szárban, ami akár ilyen mélyről tör a nap sugarai, a felszín, az élet felé.

Ez az élni akarás, ez a számomra hihetetlen erő, ami ámulatba ejt évről évre.

Nincs benne ragaszkodás, hisz a virága 3 napnál többet nem virágzik, elhervad, pedig mi utat tesz meg ezért a pár nap életért. Mennyivel hosszabb az út a sötétségben, mint a fényben töltött idő.

Mégis ezt választja, a sárból, a sötétségből tör a fény felé.

Micsoda szimbolika!

Hisz ezt csináljuk mi is, kik az önismeret útját választottuk. A sötétségből útnak indulunk a fény felé. Nem tudjuk mikor érünk oda, nem tudjuk mennyit lehetünk a fényben, de azt tudjuk, hogy minden fényben töltött idő egyre tartalmasabb, tisztább, szeretetben gazdagabb. És megéri, mert hiába van odakint sötétség, odabent fény van, teljesség. És csak ez számít.

Szeretettel, Kriszti