Miért tartom fontosnak az önismeretet?

Úgy gondolom, sarkosítva, enélkül „gépekként” működünk, programok által.

Ezt úgy értem, hogy a programjaink nem a sajátjaink. Belenevelődtünk, ellestük a családtagjainktól, mikrokörnyezetünktől. Nem feltétlenül tudatosan, de figyeltük őket, megnéztük mire, hogy reagálnak és magunkba szívtuk.

De hol vagyunk mi a történeteinkben?

Vannak rossz tulajdonságaink. Mindenkinek vannak. De nem mindegy, hogy a rossz tulajdonságainkat, hogy használjuk, mert ezek a tulajdonságok akár lehetnek pozitív hatásúak. De, ehhez első lépésként el kell fogadnunk, hogy vannak.

Például, vegyük, hogy én rettenetesen makacs vagyok. A makacsságomat én úgy használom, hogy ragaszkodom hozzá, hogy minden úgy történjen ahogy én akarom, azaz az úthoz (célhoz vezető úthoz). Igen, ez nem túl pozitív, de lehet, hogy emögött csak annyi múltbéli emlék van, hogy anyukám makacsul ragaszkodott, hogy én azt a ruhát vegyem fel, amit ő készített ki, vagy más hasonló kisebb történet. Bennem így a makacssága negatív tulajdonságként ragadt meg, így azonnal el is utasítottam, mint tulajdonság, mert „én nem akarok ilyen makacs, vagy akaratos lenni”.

De én ragaszkodhatom a célhoz is, amit kitűztem, felhasználva az akaratosságomat, makacsságomat, hogy már pedig, ha a fene fenét eszik is, akkor megcsinálom. (És itt már rengeteg pozitív tulajdonságot sorolhatnék fel, amit hoz magával egy ilyen hozzáállás)

Továbbra is makacs vagyok, de nagyon jól tudok együtt élni a makacsságommal, sőt erőt merítek belőle. Így válik a rossz tulajdonságom egy konstruktív, pozitív tulajdonsággá.

Ha tetszik az írásom, örömmel veszem, ha megosztod. Köszönöm, Kriszti