Már 17 évesen nagyon kíváncsi voltam, miért így történnek velem a dolgok. Meg akartam érteni, hogy annak ellenére, hogy nem jó nekem úgy, mégis úgy teszek.

Jártam terápiára is, nem egyszer. Jól akartam lenni. Boldog akartam lenni.

Egy idő után észrevettem a terápiám célja, már átvitt értelemben volt a jobban létem, már úgy akartam jobban lenni, hogy figyeltem a terapeutámat, hogy csinálja? Hogyan kérdez? Hogyan figyel és mit figyel rajtam? De ez egy másik történet.

Akkor még nem tudtam, az, hogy mindent meg akarok érteni, az elmémmel, az egy zsákutca, és nem elég.

Nagyon sok kérdésemre megkaptam a választ, például, hogy miért ismétlődnek velem újra ugyanazok a dolgok, de annak ellenére, hogy voltak válaszaim, továbbra is ugyanúgy reagáltam. Érdemi változás nem történt. Bár voltak „azért mert” -jeim, a problémáim mégis velem maradtak.

Nem szokásom feladni a céljaimat, így kerestem tovább a megoldást a bennem lévő szorongásra. Sok tanfolyamot elvégeztem, kineziológia, théta-healing, access bars, stb. Mindet szerettem, mindben találtam magamnak valamit, amit magamévá tudtam tenni. Változásnak is indultam. Két dolgot nem találtam meg bennük, a tudatosságomat és a saját felelősségemet.

A coachinggal pár évvel ezelőtt találkoztam. Már a második alkalommal éreztem a minőségi változást. Megnyílt előttem valami új, a lehetőségek.

Hétről hétre tágítottuk a nézőpontjaimat, a rálátásomat a problémára, amit már feladatnak hívtam, mert találtunk rá megoldásokat, bennem. Már a „hogyanok” vannak a fókuszomban, mert én erre találom meg a lehetőségeimet.

Kedves Olvasóm, ez az én utam. Nem célom megmondani hogyan csináld, csak egy lehetőséget, az én megoldásomat tártam fel Neked.

Ha tetszett az írásom örömmel veszem, ha megosztod. Köszönöm! Kriszti