Napunk nagy részét a múltunkban töltjük. Azokkal a fájdalmakkal, amikkel nem tudunk mit kezdeni, vagy nem tudunk szembe nézni. A velük való munka nélkül semmiképp sem. Hiszen, ha az elméddel tudod, hogy csak „ennyi” volt, a szíved mégis mély fájdalommal köt, és nem tudsz szabadulni. Akár a depresszióig is vihetnek mérgező gondolataid, mélyre, egyre mélyebbre, ahonnan egyedül már nem igazán tudsz kijönni. És ott vagy, benne ragadtál a múltadban.

Háttal állsz az Életnek.

A napunk másik részét a jövőben töltjük. Félünk. Szorongunk. Van, hogy azt sem tudjuk mitől, csak rávetítjük bármire. Van, hogy tudjuk az okát, de változtatni nem tudunk rajta.

Miért?

Mert nincs, de lehet, hogy lesz. Lehet, hogy meg fogunk betegedni, lehet, hogy megharap a kutya, lehet, hogy el fog ütni az autó, lehet, hogy meg fogunk halni.

Lehet? Nem. Biztos.

A félelem a haláltól nem óv meg, de az életedet biztosan elveszi. És ezt a rengeteg időt, amit arra fordítasz, hogy félsz attól, ami bekövetkezhet, vagy be fog következni, annyi minden jóval tölthetnéd…

Itt. A jelenben. Most.

Ülj ki a teraszra, a szabadba, vagy bárhova, ahol szeretsz lenni, ahol jó neked. Fogd meg a bögréd. Mindkét kezeddel. Érzed, hogy meleg? Átmelegíti a kezeid, és a melegség kúszik fel a szívedig.

Kortyolj bele. A forró folyadék melegítse át a szád. Érezd az ízét. Kávé vagy tea, mindegy, csak neked jól essen. Melegítsen.

Csicseregnek a madarak. Hallod?

A melegség szét árad a testedben. Élsz. Itt vagy. A jelenben. Maradj még itt. Időzz el, és élvezd minden pillanatát az Életnek, az életednek. Most van rá lehetőséged.

A múltad a hátad mögött van, a jövőd előtted, a jelened, ahol állsz. Állj bele, maradj benne, majd csak lassan nézz előre, azzal a nyugalommal, azzal a szeretettel, ami szét árad benned, amikor a helyeden állsz.

Szeretettel: Kriszti

Fotó: Benoit Courti