A panaszkodás, mint az agyalás, nem visz előrébb. Nem nyújt megoldást, nem is vezet a megoldás felé. Nem csinál mást csak elvonja a figyelmed a megoldásról, a lehetőségeidről, a célodról. Átviszi a fókuszt a negativitásra. Még, ha átmeneti megkönnyebbülést is ad, jól biztos, hogy nem fogod érezni magad hosszabb távon, és a környezeted sem.

Amikor panaszkodunk, érdemes lenne egy kicsit átgondolnunk panaszunk tárgya miért váltott ki belőlünk dühöt. Miért egy másik emberhez fordulunk és ontjuk a szót? Lehet, hogy csak dühünket akartuk csillapítani, lehet, hogy saját felelősségünkkel nem akartunk szembe nézni, és csak hibást kerestünk. De minél többször mondjuk el panaszunkat, annál közelebb kerülünk hozzá, hogy valóságosnak éljük meg.Minden mondattal megerősítjük magunkban azt, amit mondunk, még, ha köze sincs a valósághoz. És végül el is hisszük, valóságként, igazságként tároljuk magunkban.

Az önreflexió az én kedvenc megoldásom. Amíg panaszkodsz egészen biztos nem a saját magaddal foglalkozol, legfeljebb, mint áldozat.

De mi a te szereped a történetben?

Mivel járultál te hozzá, hogy ez a helyzet így bekövetkezhessen?

Ha 2 ember van egy történetben, mind a 2 ember valamilyen szinten hozzájárult a helyzet kialakulásához, mind kettőjüknek felelőssége van benne és lehetősége a megoldásra.Élj tudatosan! Gondold át, mi lehet az oka, ha ismétlődés van az életedben. Ha valami újra megtörténik veled és számodra kellemetlen, ülj le egy kicsit gondold át mi történt?

Mit csináltál te ugyanúgy, hogy ugyanolyan reakciót váltott ki?

Hogyan lehetne másképp?

Milyen lehetőségeid vannak, hogy legközelebb más befejezése legyen az eseménynek?

Mit tudsz te másképp tenni?

Hogyan lesz jobb?

Lehetőséged mindig van! Ha nem látod, kérj hozzá segítséget!

Csodás napot! Kriszti