Adott egy karakán nő, aki választ magának egy irányítható férfit, akivel kölcsönösen kielégítik egymás frusztrációs igényeit.

Az ő játszmájukba születsz Te bele. Amíg ketten vannak ezt a játszmát remekül űzik ketten. Ám gyerekként az a legfontosabb, hogy boldognak lásd a szüleid és ha nem annak látod őket, Te érzed magad felelősnek. Ezért ahogy cseperedsz, tudatalatt választasz magadnak egy szülőt, általában az ellenkező neműt (itt apát, lányként), akit gyengébbnek, elesettebbnek érzel, ezért mellé állsz és el kezded „megmenteni”.

Még akkor is, ha ezt nem látod, nem érzed.

Ám meglehet apa az, aki rámutat az ő „szerencsétlenségére” és ő éri el, hogy meg akard menteni. Eléri azt is, hogy anya figyelme helyette Rád irányuljon, hisz addig ő békén van hagyva. Ez olyannyira válik mindennapossá, amikor anya el kezdi „piszkálni” apát, ő azonnal valamilyen úton-módon bevon Téged segítségként, azaz „beáldoz”, hisz pajzsként ránt maga elé.

Ez egy fajta játszma. Rengeteg variációja van, de mindnek Te vagy gyerekként az áldozata és teljesen mindegy még gyerek vagy már felnőtt vagy.

Nem csodálom, ha az idegrendszeredet megviseli, mivel állandóan kereszttűzben állsz a szülők között. De ezt szívod magadba és bármilyen szörnyű is, ez válik természetessé, még akkor is, ha azt mondod Te sosem leszel ilyen. Ilyen leszel. Ez a mintád.

Így Te is választasz magadnak egy párt és lemodellezed vele a gyermekkorodat. Először ketten majd, amikor megszületik a gyermeketek, a kettes játszma kibővül hármasra. Tudom, hogy nehéz még olvasni is.

Ennek akkor lesz vége, amikor el kezdesz magaddal érdemben foglalkozni és szembenézel azzal, miként váltál áldozatból tettesé. Megérted mi miért történt, majd megállítod a generációs mintát, hisz az önismeretednek és a felismeréseidnek köszönhetően el kezdesz másként viselkedni. Már nem játszmázol, hanem tisztán kommunikálod ki magadból a gondolataidat, érzéseidet és már egy olyan párt választasz, aki ebbe a képbe illik bele. Pont.

Kriszti