Ha egy elhagyatott szigeten egyedül lennél, önmagadat tudnád adni. Annak ellenére, hogy rengeteg nehézséggel kellene szembenézned, mégis lenne a személyiséged szempontjából egy könnyítő tényező, hogy nincs ott senki.
Mert amikor egyedül vagyunk, akkor tudunk igazán önmagunk lenni, hisz NEM KELL senkihez igazodni, nem kell senkinek megfelelni, nem kell semmilyennek lenni. Bármilyen jól is hangzik, ez azért nem olyan könnyű.
Jó pár évvel ezelőtt a jóga óra végén, egy új jógastílusból kaptunk ízelítőt. Örömmel, nyitottsággal és kíváncsisággal álltam elébe. Felálltunk, majd a jógi instruálására táncmozdulatokat hajtottunk végre. Nagyon élveztem. Majd kérte csukjuk be a szemünket, engedjük bele magunkat és szabadon, ami belülről jön, kövessük, táncoljunk, csak úgy szabadon…
Lefagytam. Álltam csukott szemmel és nem értettem mi a feladat. Mi az, hogy SZABADON BELÜLRŐL JÖN…most mit KELL csinálni...? Szégyent éreztem és próbáltam lesni a többieket, akik átszellemülten ringatták a testüket, és csak ismétlődött bennem, hogy …szabadon, ami belülről jön. Hát nem jött, mert nem mondta meg senki hogy csináljam. Én azt szoktam meg, hogy MINDIG megmondják, hogy mit KELL csinálnom.
Mert mit is jelent, hogy szabadon? Mert a „nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak”, az nem szabad! Hisz egy halom érzés és emlék kapcsolódik hozzá.
Ott tartottam, hogy igazodunk, megfelelünk… valakinek, akitől függünk. Ez lehet szülő, házastárs, de manapság már a gyerek is, bárki, akivel szemben nem szabadon, belülről jövő érzésekkel vagyunk, hanem az ő elvárásainak, vagy a mi saját programunk által vezérelve, ami például, a légy jó – csináld úgy, hogy jó legyél, szükség legyen rád, kelljél.
Mert ahogy nem egyedül vagy (a szigeten), abban a pillanatban már alkalmazkodsz a másik emberhez, ahogy megtanultad, és nem valódi, belülről jövő, szabad önmagadat adod.
No, ez az a pillanat, amikor érdemes határt húznod és elsősorban most önmagadnak, hogy eddig ez volt, DE mostantól …
Kriszti