Van egy jó magyar mondásunk (amitől én frászt kapok): A CSALÁD AZ CSALÁD!

(Hát itt zárójelben megjegyzem a saját véleményemet:

Attól lesz egy család család, hogy apa-anya-gyerek/ek egy háztartásban élnek?

Akkor is, ha a gyerek azt látja … , hogy apa a munkába menekül, mert nem bírja elviselni a családi kötöttséget, hangzavart, feladatokat, felelősséget?

Ha anya feszültségében, mert túl sok teher marad rá, kiabál a gyerekkel, majd elszégyelli magát, mert nem ezt akarta, majd leül a telefonja mellé, hogy panaszkodjon a barátnőjének, mert anya feszült?

Ha apa alkohollal puhítja az estét, vagy a tinderen lóg szeretőt keresve, mert a gyerekei annyira fontosak, hogy nem akarja elhagyni őket?

Ha anya a főnökével/kollégájával kokettál, mert tőle figyelmet kap, de mellette nyugtatót szed?

Ha nincs apa és anya között szex (akár évek óta), intimitás, szeretet …. ?

Ha a gyerek egész nap a tv, telefon és a többi kütyü elött ül, mert senkinek nincs ideje és türelme hozzá?

Ha a gyereknek dühkezelési problémái vannak, vagy krónikus betegséget produkál magának, mert addig legalább figyelmet, szeretetet kap?

És még sokáig sorolhatnám …

Hol van itt a szülők részéről a megoldás keresés?

Milyen mintát lát a gyerek a házasságról? Anyaságról? Apaságról? Szeretetről … ?

Mit visz tovább a saját családjába?

Hát rossz hírem van!

A gyerek nem hülye! A gyerek mindent lát és érez és SZENVED!

Kiválasztja az ő általa gyengébbnek titulált szülőt és a saját gyermeki életét feláldozva oda áll mellé, mert félti és lelkileg támogatja.

MINDEN családállításon legalább 1 ilyen esettel találkozom!

Szóval a család az család? Igen, törvényileg akkor is család, ha nem szeretet alapú, ha a tagjai túlélik az együtt töltött éveket.

Én nem válás-, hanem megoldás párti vagyok! Mert minden férfinél és nőnél van egy pont, amíg helyre lehet hozni! Mert, ha egyszer volt szeretet, szerelem a kapcsolatukban, arra újra rá lehet találni! DE, csak addig a pontig, ha azt túllépi bármelyikük én onnantól nem látok már közös megoldást!

Zárójel bezárva!)