Ha megfigyeled magad egy folytonos harc zajlik benned, amilyen lenni akarok és amilyen vagyok között.
Vegyünk egy példát.
Legfőbb törekvésünk, hogy szeressenek. Ezért az érzésért hajlamosak vagyunk olyanná válni, amilyennek a másik, akitől a szeretetet vagy figyelmet várjuk, látni szeretne. Ahogy valamilyenné válni szeretnénk, bármilyen jó szándékkal is, feladjuk azon részünket, amilyenek valójában vagyunk. A feladjuk alatt értem, hogy elfojtjuk, elnyomjuk magunkban, olyannyira, hogy egy idő múlva mi is elhisszük, hogy mi olyanok vagyunk, amilyennek láttatni szeretnénk magunkat.
A szülő-gyermek kapcsolatban, a párkapcsolatban mutatkozik meg igen szembetűnően, de bármelyik kapcsolatban felüti a fejét, ahol kicsit is fontossá válik mit gondol rólunk a másik.
Ez a folyamat, az elfojtás hatalmas energiát vesz el tőlünk.
És máris zajlik a harc. Mert az elfojtott énrészünket lehetetlen hosszabb távon elnyomni, sőt minél jobban szeretnénk elfedni, annál nagyobb erővel tör a felszínre és válunk olyanná, amilyenné megfogadtuk, hogy soha nem leszünk, például kiabáló anyák, veszekedő, piszkálódó feleségek stb.
A belső harc következménye, ha nem szüntetjük meg, bármelyik betegség, depresszió ...
Családállítással ezekre az énrészeinkre, aspektusainkra is ránézhetünk, hogy az életünk ne egy színház vagy harctér legyen.
Egy teljesen új nézőpontból látunk rá saját életünkre!
Gyere el, persze csak ha érzed, hogy eleged van abból a mókuskerékből, amiben épp benne vagy!
Kriszti