2 alapérzelemmel érjük el a felnőttkort. Mindkettő szüleinktől válik természetes viselkedésmintánkká. Az enyém a harag és a félelem.

Azt tanuljuk, hogy viselkedjünk, mert „Tibike, ha csúnyán viselkedsz, mit fognak gondolni anyáról, netán, hogy rossz anya”? „De Tibike az iskolában is viselkedj jól, mert a tanítónéni nem tud egyszerre 30 gyereket rendszabályozni, maradj nyugton a fenekeden, csendben, bármi bajod is van tartsd magadban, azaz fojtsd el”, „viselkedj úgy, ahogy illik!”

Sokáig szégyelltem, ha dühös voltam, „kisméregzsák”, ezért megtanultam elfojtani a haragomat, hisz egy dühös fiú sem szép, nemhogy egy lány. De a haragot nem lehet lenyelni, szőnyeg alá söpörni, vagy úgy tenni, mintha nem lenne, mert a test gyűjti sok-sok éven át, majd egyszer csak jelez, hogy elég, többnyire fájdalom vagy betegség formájában. Ekkor az évek alatt összegyűjtött haragot a felszínre kell hozni, majd útnak engedni. 10-20, akár 30 éves sérelmek törnek fel, melyek már nem tűnnek jelentőségtelinek, mégis ugyanazzal az érzelemviharral vagy még nagyobbal robbannak ki, mint amivel történt.

Ez nem könnyű. Már azt is nehéz elfogadni, hogy én dühös vagyok, haragos. Mert ki akar dühös lenni? Kik azok, akik dühösek? Milyen emberek azok?

Emberek.

Mert ki ne lenne dühös néha? Miért ne lehetne haragos, ha épp úgy adódik? Ez csak egy érzés. Amit meg kell, hogy éljünk, persze, nem úgy, hogy leordítom a másik fejét, vagy széttörőm-zúzom a lakást. Mindenkinek van saját kis villámhárítója, amivel el tudja vezetni a felgyülemlett energiát. Ezt meg kell tanulnunk használni, ha gyermekkorunkban nem tanították meg.

A másik alap érzés nálam a félelem. Ami egy hasznos érzés, mert sok mindentől megvéd bennünket. Ismerjük számtalan előnyét. A félelem akkor válik károssá, ha gyermekkorban azt tanuljuk meg, hogy a világ félelmetes, vigyáznunk kell. Ha egy előre vetített sztoriban nem a lehetőségeket, hanem a problémát, a negatívat látjuk meg először. Például: Tibike szalad a játszótéren, „Mindjárt elesik és eltörik a lába! Meg fog botlani! És ha ki van kötve a cipőfűzője? Jaj, mindjárt fejre esik ez a gyerek! Ne másszon már olyan magasra! Biztos cicakaki van a homokozóban és beteg lesz! stb. … és mint egy film pereg a szemünk elött.

A félelem akkor válik károssá, ha az érzés ural engem és nem én az érzést. Ez igaz az összes érzésre, nem csak a haragra és a félelemre. Hisz mindegyik érzés a részem, előveszem, ha épp hasznomra válik és használom. Én használom őt és nem ő engem.

A szüleinktől öröklött túl nagy súlyt kapott érzések, hiedelmek, hitrendszerek, a szüleinkkel együtt a részünkké válnak. Ebből a csomagból tudatossággal szülhetjük meg felnőtt énünket úgy, hogy áttranszformáljuk a csomagot olyanra, ami a felnőtt énünknek komfortos, önazonos, azaz befogadható. Kialakítjuk magunkat.

Én sem vagyok már méregzsák, de dühös tudok lenni, bár már nem azon a fokon égek, mint sok évvel ezelőtt. A félelmeimmel összebarátkoztam. Több félelem leküzdést a családom kimondottan élvezett, például a csúzdaparkban, a vidámparkban, amikor a környék tőlem zengett. Ezek a félelmek mára már élmények. És az érzések tárháza is évről évre bővül, mint békesség, nyugalom, együttérzés …….