Egy gyereknek két dologra van legfőképpen szüksége. Az egyik a szeretet, a másik a biztonság. A mostani generációnak sajnos pont ebből van a legnagyobb hiánya, pedig a szüleik MINDENT meg akarnak adni nekik. Igen, de hogy …

A szeretet csak akkor szeretet, ha a másikat jól szeretjük. Ha mindent megveszünk, és mindent megengedünk a gyereknek, az nem szeretet, az kompenzálás. Kompenzálása annak a hiánynak, ami valójában bennünk van.

Hisz a gyerek, ha mindent megkap, nem alakul ki egészséges értékrendje, nem tanulja meg, ha szeretne valamit azért tenni kell és felnőttkorban a pilla rebegtetés valójában kevés, és a hiszti is. Nem érzi milyen vágyódni valami után, és azt sem tapasztalja meg milyen nagy dolog valamit elérni, megbecsülni.

Óóó és hol van az alázat? A sok-sok mindennel csak egy téves üzenetet kap, hogy neki jár. Pedig „csak” a SZERETET jár(na).

Az a gyerek, akinek mindent megengednek, nem tanulja meg mi a határ, hol a határ. Nem tud mihez igazodni. Ha nem tud mihez igazodni, hogy érezze magát biztonságban?

Képzeld el, ha az autópályának nem lenne széle, ha a szakadéknál hiányozna a korlát, ha nem lennének közlekedési szabályok, mi jelentené a biztonságot? A következetlenség egy újabb talajvesztettség. Honnan tudja a gyerek, hogy mire számíthat? Ha azt sem tudja valójában neki mit szabad, mert neki mindent szabad, ki fogja a tetteiért a felelősséget vállalni? A gyerek?

Eszméletlen teher.

A „mindentlehettel" a gyerek nem a szabadságot éli meg, hanem a félelmet, nagyon mély félelmet.

Miért félünk a gyereknek nemet mondani, határt húzni? Mert rettegünk, hogy nem fog szeretni! RETTEGÜNK, HOGY ELCSESSZÜK ÉS ÚJRA KELL ÉLNÜNK A NEM SZERETETTSÉG ÉRZÉSÉT! És ezért mindent odaadunk csak pont azt a két dolgot nem, AMIRE IGAZÁN SZÜKSÉG LENNE, amire nekünk is szükségünk lett volna; ez a SZERETET és a BIZTONSÁG.

Kriszti