Úgy gondolom, ha egy kapcsolatban ketten vagyunk, ketten is rontjuk el. Nem lehet egy valaki hibás, nem ronthat el mindent ő és nem lehet, hogy a másik mindennek csak az áldozata!

Bár a szegény én, az áldozat szerep igen közkedvelt, de ez az a szerep, amivel a másik igazán sarokba szorítva érezheti magát.

Mert a "szegényén" fókusza csakis önmagán, saját sértettségén és fájdalmán van. Eszében sincs megoldást csakis hibást keresni, a felelősségvállalás számára egy idegen kifejezés.

Az áldozat szerep nálam a top 3-ban van a (pár)kapcsolati játszmáknál, mert az egyik legnagyobb agressziót váltja ki a másikból. És persze, hogy az agresszív viszi el a balhét, pedig a háttérben ott a párja, aki mozgatja a szálakat. És egy idő után, már elég egy sóhaj, egy arcmimika az áldozat részéről és a másik robban. Tökéletesen kiegészítik egymást, és sajnos nem is nagyon akarnak kiszállni a játszmából, sőt tökéletesre fejlesztik.

(Ez a dinamika nem csak a párkapcsolatokra, hanem bármelyik kapcsolatra jellemző, akár szülő-gyerek! Ami számomra kiemelkedően mérgező, hisz a szülő felelősségvállalás híján érzelmileg irányítja és áldozza be gyerekét …)

Aki nem nyitott a kommunikációra, aki csak kifogást és hibást keres, ellehetetleníti a megoldást és a kapcsolat problémamentes folytatását. A problémák folyamatos „szőnyeg alá söprése” oly mértékben mérgezi a kapcsolatot, hogy egy idő után tényleg nincs megoldás együtt, mert a rengeteg sértettség oly mértékű, ami már feldolgozhatatlan. Ilyenkor a párok már nem is látják egymást, csak a kettejük közti problémát és dühöt.

Ez az az állapot egy párkapcsolatban, amikor többnyire én, mint kívülálló sem látok megoldást az együttre. De azt mindenképpen javaslom, bármelyik oldalon is állsz, hogy ez ne történhessen meg többet, hogy ne ugyanilyen párt válassz magadnak ismét, hogy végre ki tudj szállni az ismétlődés mókuskerekéből, a játszmákból … önismeret és önfejlesztés!

Hisz a (pár)kapcsolatod dinamikájához Te adod az 50%-ot!

Kriszti