A gyerekek mind szenvedéllyel élnek meg számukra minden élvezetes játékot. Beleengedik magukat, átszellemülve. Megszűnik körülöttük a világ, a feladat, a nehézségek, minden, ami a külvilághoz kapcsolódik és nem odabentről jön.

Nincs megfelelés, nincs elvárás. Élvezet és szenvedély van. Belső tűz!

Egy ideig! Amíg meg nem tanulják elfojtani, mert nem illik!

Te mikor élted meg utoljára a szenvedélyt?

Mikor tudtad utoljára beleengedni magad, kizárva a külvilágot?

Mikor voltál féktelen, akár szemérmetlen, engedve a vágyaidnak?

Oly sokszor hagyjuk irányítani magunkat a társadalmi elvárások és az erkölcs által. Feladva minden tüzet és szenvedélyt, ami bennünk lángol. Miért?

Ha eloltod magadban a belső tüzedet, hogy tudsz alkotni, teremteni? Hogyan tudod megélni a színeket az életedben és nem fekete-fehéren élni?

Vissza kell menni oda, amikor utoljára mertél a bensődből jövő érzéseknek, vágyaknak utat engedni, megnézni miért zártad be magad és kinyitni az ajtót, hogy beinduljon az áramlás és élettel töltődj meg!

Vagy csak tárd ki az ajtókat, ablakokat, engedd be a friss levegőt és hagyd, hogy áramoljon!

Csak figyeld meg a gyerekek arcát, amikor jól érzik magukat, amikor boldogok és tanulj tőlük …

Emlékezz, Te mikor élted meg a fesztelen boldogságot, mikor voltál önmagad utoljára?

Kriszti